Kanizsár Dorottya

 

Életem első jóga órájára anyukám vitt magával még kislány koromban. A húszas éveimben volt pár próbálkozás arra, hogy közelebb kerüljek a jógához, de a hosszú távú elköteleződés még váratott magára. Jó néhány jóga nélküli év következett küzdősportokkal, aerobikkal, futással és az igencsak stresszes reklámszakmával. A harmincas éveim elején jutott el az életem egy olyan szakaszba, amikor azt éreztem, komoly változásra és változtatásra van szükség. Ekkor jött el az ideje a jógának az életemben. A Mandala Jógastúdióba kerültem Petrához, Korihoz. Nagyon hamar éreztem a jóga áldásos hatását. Nyugalmat, békét, egyensúlyt hozott. A matracról egyenes út vezetett – egyik kedvenc oktatóm unszolására – az első oktatóképzésre. Szinte az első pillanattól fogva gyakorlom az oktatást, amely a kezdeti időszakban legfőképp a fizikai gyakorlásról szólt. 

Jógaoktatóvá igazán a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán töltött évek tettek, ahol végigjógáztam – és meditáltam – a BA képzés három évét. Egy teljesen új perspektíva nyílt meg előttem Földiné Irtl Melinda éberség jógájának, Cser Zoltán yantra jóga gyakorlásainak, illetve a meditációnak köszönhetően. Megtanultam kapcsolódni a testemmel, a légzésemmel és a tudatommal. Életem végéig hálás leszek nekik a tanításaikért. Azt a tudást igyekszem átadni vendégeimnek, amelyet tőlük szereztem mind a jóga, mind a meditáció terén.  

A jógaoktatás mellett buddhista tanítóként és online mentálhigiénés tanácsadóként dolgozom. Tanulmányaimat aktuálisan a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán addiktológiai konzultáns képzésén folytatom.

A Namaste Jógastúdiót 2018-ban nyitottuk meg. Valljuk, hogy a jóga mindenkié. Függetlenül nemtől, kortól, rugalmasságtól, hajlékonyságtól, testalkattól, vallási hovatartozástól. A Namaste Jógastúdióban nem edzéseket tartunk, hanem a jóga tradicionális értékeire alapozva támogatunk mindenkit, aki hozzánk fordul, s szeretne mozogni, elcsendesedni, harmonizálódni, kiegyensúlyozottabbá válni, az önismeret útját járni, egészségesebb testben, éberebb tudattal létezni.

Várlak szeretettel az óráimon!
Namasté
Kanizsár Dorottya

Tanulmányok:

  • SOTE ETK – addiktológia konzultáns 2024-
  • KRE – online mentálhigiénés szakember 2023-2025
  • Tan Kapuja Buddhista Főiskola – buddhista tanító (buddhista meditáció specializáció) – 2020-2023
  • BMF-KKV – szakoktató 2004-2007

Oktatói képzések:

  • Resztoratív jóga oktató 2020 – Varga Judit (YACEP 21 óra)
  • Meditáció oktató 2019 – Márk Tamás (YACEP 120 óra)
  • Yin jóga oktató 2018 – 50 hrs Yoga Allience Yogateacher Training Kata von Doesselaarral
  • Mindfulness Based Cognitive Therapy program – 2017
  • Hatha flow oktató 2015 – Mandala Jógastúdiók (100 óra)
  • Gerincjóga oktató 2014 – Mandala Jógastúdiók (100 óra)

 

Oktatott órák

STÚDIÓS / ONLINE

Gerincjóga

Időtartam: 75 perc
Oktató: Dóri

Modern mozgásterápia hatha jógával a helyes tartásért. Gyere és hozd magad egyensúlyba a gerinced terápiás átmozgatásával, a tested és a tudatod átlégzésével.

Hétfő 19:00 – 20:15

Az időpontfoglaló rendszerben válaszd ki, hogy stúdiós vagy online órára szeretnél időpontot foglalni.

STÚDIÓS / ONLINE

Kezdő hatha

Időtartam: 75 perc
Oktató: Dóri

Elsősorban kezdőknek, újrakezdőknek javasoljuk a kezdő hatha jógát, ahol a hangsúly az ászanák kivitelezésének pontosságán és a helyes légzés elsajátításán van.

Kedd 19:00 -20:30

Az időpontfoglaló rendszerben válaszd ki, hogy stúdiós vagy online órára szeretnél időpontot foglalni.

STÚDIÓS / ONLINE

Jin jóga

Időtartam: 75 perc

75 perces reggeli gyakorlás azoknak, akik szeretnék egyensúlyba hozni magukat és a napjukat a dinamikus jóga átmozgató erejével és a yin jóga meditatív nyújtásaival.

Szerda 19:00 – 20:15

Az időpontfoglaló rendszerben válaszd ki, hogy stúdiós vagy online órára szeretnél időpontot foglalni.

STÚDIÓS / ONLINE

Vinyasza flow

Időtartam: 75 perc

Oktató: Dóri

Modern és népszerű jógairányzat. Ha kedveled a dinamikus, áramló, önkiteljesítő gyakorlást, ez a Te órád.

Csütörtök 19:00 – 20:15

Az időpontfoglaló rendszerben válaszd ki, hogy stúdiós vagy online órára szeretnél időpontot foglalni.

STÚDIÓS / ONLINE

Stresszoldó hatha

Időtartam: 60 perc
Oktató: Dóri

A stresszoldó jóga célja a modern, nagyvárosi életmódból fakadó káros feszültségek oldása. Egyszerű, de hatékony gyakorlatokat végzünk, melyek megelőzik a stresszes életvitelből fakadó betegségek kialakulását. Gyakorlásunk fókuszában elsősorban a nyak, a vállak és a csípő áll. A közel 40 perces gyakorlást és a 20 perces relaxációt mindenkinek ajánljuk.  

Péntek 18:00 – 19:00

Az időpontfoglaló rendszerben válaszd ki, hogy stúdiós vagy online órára szeretnél időpontot foglalni.