Brenner Zsuzsi

 Máté Gréta

A sport mindig jelen volt az életemben, mégsem voltam igazán elkötelezett. Sokszor csak azért mentem edzeni, mert még volt a bérletemből, vagy mert épp motivált a beach body gondolata. Közben a hosszú évekig tartó egyetemi tanulás, a sok ülés és a rossz testtartás lassan beérett. A testem jelezni kezdett, minden egyes nap. Ez volt az a pont, amikor végre sokak unszolására nyitottam a jóga felé.

2020-ban találkoztam először a jógával. Szerelem volt első tapasztalásra és gyógyír  a testemnek. Egy idő után azon kaptam magam, hogy már nem is a testi tüneteim enyhítése miatt járok – hiszen azok megszűntek – a lelkemnek és az idegrendszeremnek lett rá igazán szüksége. Függője lettem annak a békének és csendnek, amit a jóga adott. Minél rendszeresebben gyakoroltam, annál tovább maradt velem ez az érzés a hétköznapokban is. Hamar éreztem egy erős belső késztetést, hogy elmélyítsem a jógával való kapcsolatomat.

Így 2023-ban jelentkeztem a Hatha jógaoktató képzésre. Majd elvégeztem a kismama jógaoktató képzést a kislányommal a pocakomban, amiért nem lehetek elég hálás. Segített harmonikusan megélni a várandósságomat, mélyebben kapcsolódni a kisbabámhoz, és természetesen a testem is sokkal jobban viselte a változásokat és a terhelést.

Jógaoktatóként célom egy olyan biztonságos tér létrehozása  a hozzám érkezőknek, ahol közelebb kerülhetnek lelki egyensúlyukhoz, fejleszthetik testtudatukat, oldhatják a testükben felgyülemlett feszültségeket és lehetőségük van jobban kapcsolódni kapcsolódni önmagukhoz. 

Hozzám betérő kismamákat szeretném támogatni, hogy a legnagyobb harmóniában élhessék meg a várandósságuk csodálatos folyamatát.

Szeretettel várlak az óráimon, hogy ebben a különleges időszakban együtt teremtsünk teret a mozgásnak, a pihenésnek és a babáddal való mélyebb kapcsolódásnak.

Gréti

Bejelentkezés: +36 30 2492113