Posts In: vega

Múlt héten babalátogatóban voltam.
Móni barátnőmmel sikerült összehoznunk, hogy egyszerre lettünk fiús kismamák. Na jó. 16 hónap különbséggel, na de akkor is nagy hurrá!!! Barátságunk olyan régi, hogy az már-már történelem. Munkahelyi kapcsolatnak indult az egész, s lett belőle egy igen ritka kincs. Sírtunk és vígadtunk. Mikor mire volt szükség. Mindezt a reklámszakma oltárán vagy épp mellette adtuk elő. Parádés évek voltak… Na de mindez már a múlté. A központi téma még egy jó darabig a “Mikor alszom legközelebb egyben 7 órát? és a “Kérem vissza a testemet!” lesz.

Kértem, hogy ne készítsen semmit. Nem enni megyünk. Meg amúgy is most szült, na. Nevetgélünk, beszélgetünk, nézünk szerelmesen a fiainkra, majd egyszer csak előkapja az év felfedezését, a Hideg bulgursalátát. Szegényes a tudásom a vegetáriánus konyha terén, eddig legfeljebb köretnek használtam a bulgurt. De most. Pár nappal a látogatás után bulgur mennyországba repítettem a férjemet.

Meleg nyári, romantikus estékre egy könnyű rozéval, jaj de nagyon tudom ajánlani. Íme a recept:

Hozzávalók:

3/4 pohár bulgur megfőzve

minél több olivabogyó

2 szál újhagyma

2 paradicsom

2 savanyú v. kovászos uborka

fél kígyóuborka

1 citrom leve

2 főtt tojás

1 csokor petrezselyem

só és olivaolaj érzésre

Keverd a bulgurhoz a többi hozzávalót apróra vágva. Sózd ízlés szerint. És locsold meg egy kevés olivaolajjal. Tedd hűtőbe pár órára, hogy összeérjenek az ízek, és hajrá! De ne felejtsd el megosztani azokkal, akiket szeretsz. 🙂

Nyílt napi vegán süti

február 7, 2018
Gyömbéres fűszeres keksz

Sziasztok!
Többen érdeklődtetek a nyílt napon kóstolt csokis-gyömbéres vegán süti receptje iránt.
Külsőre, mint anyukám fasírtja. (Gyönyörű.  ) De ha beleharapsz, a csokis-gyömbéres mennyországban érzed magad. Nem bírod abbahagyni és nem akarsz már mást enni se aznap, se másnap. Ezt tanúsíthatja mindenki, aki kóstolta vasárnap.
És hol a szerelem, ha már receptszerda van? Hát, Ő ette meg a gyömbér felét még sütés előtt. 
Íme a recept, amit külön köszönök Dézinek, mert megszerezte. És Rékának, kölcsönadta.

Gyömbéres fűszeres keksz
Hozzávalók:
– 2 bögre teljeskiőrlésű tönkölyliszt
– 2 bögre zabliszt
– 4 teáskanál őrölt gyömbér
– 1 teáskanál őrölt fahéj
– 1 evőkanál kakaópor
– 1/2 teáskanál őrölt szegfűszeg
– 1 teáskanál szódabikarbóna
– 1 teáskanál só
– 2 evőkanál őrölt lenmag
– 6 evőkanál víz
– 1 bögre kókuszolaj
– 1/2 bögre nádcukor + kevés a kekszek bevonásához
– 2 evőkanál nádmelasz (opcionális)
– 12 evőkanál mandulatej (bármilyen más növényi tej is használható)
– 1/2 bögre kandírozott gyömbér
– felaprítva tetejére étcsoki és kandírozott gyömbér

Egy kis tálkában keverjük össze az őrölt lenmagot a vízzel és hagyjuk állni 8-10 percig, amíg zselés állagú lesz – ezzel helyettesítjük a tojást. A lenmag egyébként a legtöbb esszenciális olajat tartalmazza, amire a szervezetnek szüksége lehet, tehát még jót is teszünk magunkkal. Közben egy tálban keverjük össze a száraz hozzávalókat: teljeskiőrlésű tönkölyliszt, zabliszt, őrölt gyömbér, fahéj, szegfűszeg, szódabikarbóna és só. Egy másik tálban keverjük el a kókuszolajat a mandulatejjel, a nádmelasszal és a nádcukorral. Öntsük hozzá a lenmagos “tojást” és a nedves anyagokat keverjük a szárazhoz a kandírozott gyömbérrel együtt. Melegítsük elő a sütőt 180C fokra. Formázzunk golyókat a tésztából, a tenyerünkkel. 12 perces és kész.

Namaste.